• Gárdony

SUKORÓI ZENEI NYÁR - 2010.08.14.

2010.07.08. 11:08
Augusztus 14. A Musculus Vocalis Kamarakórus (műv. vez.: Burján Orsolya) és Kiss Dániel (orgona) hangversenye 19 órai kezdettel

Augusztus 14.

A  Musculus Vocalis Kamarakórus (műv. vez.: Burján Orsolya) és Kiss Dániel (orgona) hangversenye 19 órai kezdettel

A Musculus Vocalis Énekegyüttes igen fiatal, mind történetét, mind pedig tagjainak életkorát tekintve. 2005 óta dalolnak együtt azzal a céllal, hogy régi zenei műveket és kortárs darabokat egyaránt hitelesen szólaltassanak meg egy olyan formációban, mely városunkban még kevéssé ismert. Az alapítók a székesfehérvári Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium volt növendékei.

Rövid története során az énekegyüttes több sikeres koncertet is adott, számos önálló hangverseny mellett szerepelt többek között 2008 májusában a Székesfehérváron megrendezett reneszánsz napon, júniusban a Leghosszabb Nap fesztiválon.  Ugyanez év novemberében a fehérvárcsurgói Károlyi kastély kápolnájában adott hangversenyt a „Gyertyafényes esték" koncertsorozat vendégeként, 2009 szeptemberében pedig a Hiemer házban léptek fel a Kulturális Örökség Napján. 2009 augusztusában a veszprémi Vivace Nemzetközi Kórusfesztiválon a kórus a közönségdíj 3. helyezését és a zsűri külön dicséretét nyerte el a „klasszikus kórusirodalom kiváló előadásáért". Az énekegyüttes repertoárján főleg reneszánsz, barokk, 20. századi és kortárs művek szerepelnek.

Az együttes vezetője, Burján Orsolya gyermekként ismerkedett meg a kórusénekléssel, és jegyezte el magát a vokális muzsikával. Kiváló kórusok tagjaként (mint pl. a Musica Nostra Nőikar) bejárta Európát. Az ELTE Tanárképző Főiskolán diplomázott Dr. Mindszenty Zsuzsánna növendékeként, jelenleg jazz tanulmányokat folytat Budapesten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán.

400_kiss_daniel.jpg

Kiss Dániel vagyok, 1990. augusztus 22-én születtem Székesfehérváron. Szüleimmel és testvéremmel Sukorón élek. 2001-ben kezdtem billentyűs hangszeren játszani, majd megismerkedtem az orgonával is. Ez a csodálatos hangszer segítette eldönteni továbbtanulásom irányát. Szakközépiskolai tanulmányaimat a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakán kezdtem, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban folytattam, ahol leérettségiztem. A jövőben főiskolán vagy egyetemen szeretném folytatni zenei tanulmányaimat.

A történelmi múltú sukorói református templomban 2002 óta én orgonálok a vasárnapi istentiszteleteken, és számos ünnepélyt, esküvőt kísérhettem már orgonajátékommal. Több budapesti templom orgonáját megszólaltathattam már, de legszívesebben a sukorói templom orgonáján játszom. Így minden nyáron várom a sukorói orgonaestet, amelyen örömet szerezhetek a komolyzene kedvelőinek.

 

 

Fel