• Gárdony

Október 31. – reformáció – reformációi istentisztelet

2010.10.27. 12:15
Október 31-én (vasárnap) reformációi, ünnepi, úrvacsorás istentiszteletet tartunk Gárdonyban, 11 órai kezdettel.

Agárdon e napon – kivételesen – nem tartunk istentiszteletet, mert szeretnénk, ha gárdonyiak és agárdiak közösen ünnepelnének. Agárdi testvéreink közül azokat, akik másként nem tudnak Gárdonyba eljönni, szívesen áthozzuk. Vasárnap 3/4 11-kor az agárdi templom előtt várják az autóval rendelkezők leendő utasaikat, akiket az istentisztelet végeztével haza is visznek/viszünk.
Az alkalom különlegességét az adja még, hogy a felújított templomot és az új – szinte kész – gárdonyi gyülekezeti házat még nem tudtuk megmutatni a másik városrészben élő testvéreinknek. Ezért az istentisztelet után átmegyünk a gyülekezeti terembe, majd körbejárjuk az egész házat – a tetőtéri vendégszobáktól a kazánházig.
Kora-ősszel alakult meg – Mohai Judit karnagy-zenepedagógus vezetésével – gyülekezeti énekkarunk. Az alakulás óta szerdánként húsz asszonytestvérünk próbál nagyon szorgalmasan. A gyülekezeti házban az ő szolgálatukat is hallhatjuk majd.

Református magyar vagyok,
Amíg élek az maradok.
Megígérem, megfogadom,
Hogy hitemet holtig vallom.
Ámen.
Fel