Kiemelt Támogatója lett 2011-től a VVSI-nek
Városunk büszkesége a nagy múltú VVSI. A vízi sportok terén ugyanis régre visszanyúló hagyományokkal rendelkező Egyesületről van szó, amely kiemelkedő sportsikereivel, a Szakvezetők utánpótlás nevelésben tett áldozatos munkájával és a kimagasló eredményeket elérő Versenyzőivel, Olimpikonjaival már eddig is messze jó hírét vitte Városunknak szerte Magyarországon és a Világban.
A támogatással kapcsolatban Müller Sándor a VVSI Ügyvezető Igazgatója nyilatkozott, aki nemes cselekedetnek tartja az együttműködést és a Suzuki társadalmi –és sport szerepvállalását Városunkban, valamint büszke arra, hogy ilyen nagy hazai Vállalat és Munkaadó, mint a Magyar Suzuki Zrt. a VVSI Vitorlás Szakosztályában látott fantáziát és lehetőséget. Életre hívtuk a VVSI – SUZUKI MARINE SAILING TEAM-et – fejtette ki a Sportiskola Igazgatója, és tájékoztatása szerint agárdi ifjúsági vitorlás Csapatunkat egyenruházattal, mezekkel, továbbá Suzuki csónakmotorok és egyéb szükséges tárgyi eszközök biztosításával támogatja a Suzuki.
További részleteket olvasatnak itt: