• Gárdony

Újra üt az óra

2010.05.25. 07:54
A Gárdonyi Református Templomon nagyszabású felújítás folyik már hónapok óta, mely a célegyenesbe ért.

A Gárdonyi Református Templomon nagyszabású felújítás folyik már hónapok óta, mely a célegyenesbe ért. Fent van az új tető, s a régóta néma óra is tisztesen üti a negyedeket, feleket és egészeket. Ha minden rendben halad, nyár elején az istentiszteleteket látogatók is birtokba vehetik a mostani szűk gyülekezeti kisterem helyett. A felújítás során nagy mennyiségű faanyag is kikerült az épületből. Jellemző, hogy a 300 éves vörösfenyő gerendák még most is olyan makulátlan állapotban vannak, hogy azok fűrészelés után padlóként, asztalként, szószékként folytatják matuzsálemi hosszúságú pályafutásukat.

A templomfelújítással párhuzamosan, más finanszírozással, új gyülekezeti ház építése is elkezdődött, még tavaly. Időközben azonban a tervezett források kiapadtak. Ez a probléma a napokban megoldódott, s a gyülekezeti ház építése, pontosabban a belső részek kialakítása ismét mozgásba lendül, itt a nyár folyamán elkészül a több mint száz személy kapacitású nagyterem és az emeleten egy miniszálloda. A kivitelezés befejezését követően vélhetően intenzív lelki és közösségi élet terepe éled itt fel.
További képek: ITT és ITT
Fel