• Gárdony

Meglesték a szárnyasokat

2011.10.21. 08:10
Az országos madármegfigyelő napok rendezvényein remekeltek a Fejér megyeiek, mert több mint négyezer madarat számláltak meg Dinnyésen, Zámolyon és Nadapon.

   Mindezt Berényi Zsombor, a Magyar Madártani Egyesület programkoordinátora mondta el, aki szerint Fejér megyéből vettek részt a legtöbben az eseményen.    A szokatlanul nyárias időjárásnak köszönhetően összesen 3500 ember szolgáltatta az adatokat, akik közül 362 fő Dinnyésről leste a szárnyasokat és még további huszonöt megfigyelőt regisztráltak a megyéből, akik összesen több mint 4 ezer 200 madarat láttak átvonulni Fejér megye légterén. Mint kiderült, a leggyakoribb faj a seregély volt, majd a tőkés réce és a dankasirály következett. A nadapi Csúcsos-hegyen láttak még a kíváncsi megfigyelők vörösbegyet és zöldikéket, de ez utóbbi fajt a zámolyi víztározónál is azonosították.    Az esemény hazai különlegessége egy törpesármány volt, amelyet a fenékpusztai gyűrűző-állomáson fogtak, ez a faj negyedik előfordulása nálunk. Ugyancsak érdekes, hogy számos vonuló madárfaj későn útnak induló egyedeit sikerült megfigyelni, többek között gyurgyalagokat, vadgerléket, molnár- és füsti fecskéket, valamint két batlát is.    Hazánk a Fejér megyeieknek is köszönhetően a 37 európai és közép-ázsiai ország részvételével zajló eseményen a negyedik helyen végzett mind a helyszínek, mind az adatszolgáltatók, mind pedig a madarak számát tekintve.  

Forrás: V-tó

Fel