• Gárdony

Térd- és fejvédő ajánlott lesz

2011.10.21. 08:16
Az alagutak, kazamaták egy része már készen van, tavasszal akár végig is mászhatja az agárdi egri vár izgalmas részeit, aki erre vállalkozik.

 Rönkvár épül Agárdon, Gárdonyi Géza szülőháza és az egykori műemlék magtár, a Velencei-tavi Galéria szomszédságában.    A rönkvár kivitelezést közbeszerzési eljárás keretében a Magyar Aszfalt Kft. nyerte el. Szeptember 19-én megtörtént a munkaterület átadás-átvétele. Azóta elkészültek az alapozási munkák, jelenleg pedig a faszerkezetek előkészítése és a labirintus építése folyik. A földalatti, régi kazamatákat idéző labirintust összesen több mint 50 m hosszan, 100 cm-es átmérőjű betoncsövekből építik a munkások. A várat, amelynek belső udvara körülbelül 400 m2 lesz, 5 méter hosszú vörösfenyő rönkökből készülő palánk határolja majd.
   A faszerkezetes építményt az egri vár belső várának kicsinyített mása lesz. Az egri vár egyes épületei a rönkvárnál is megtalálhatóak lesznek, míg mások más funkciót kapva jelennek meg. Lesz olyan terület is, amit ünnepek, rendezvények alkalmával, vásározók, kereskedők vehetnek majd igénybe. A Dobó-palota helyén egy 30 m2-es színpadot, a székesegyház helyén egy közel 10 m magas kilátót építenek.
   A nettó 36 millió forint építési költségű turisztikai látványosság a tervek szerint december végére készül el és tavasztól meghatározott nyitvatartási idő alatt várja majd a látogatókat.

Forrás: V-tó

Fel