• Gárdony

Érdemes lesz Agárdra menni

2011.11.04. 11:52
Európai uniós támogatással turisztikai vonzerőt jelentő látványosságokkal, illetve beruházással gyarapszik a Gárdony közigazgatási területéhez tartozó Agárd; a 490 millió forint összköltségű projekt megvalósítására 250 millió forintot nyert az Új Széchenyi-terv pályázatán a gárdonyi önkormányzat – mondta el az MTI-nek a város alpolgármestere.

Klausz Gábor (független) tájékoztatása szerint a projekt elemei közül már elkészült a két kilométer hosszú, Gárdonyi Géza tematikus sétány, amely Agárd nevezetességeihez – a többször nemzetközi díjat nyert pálinkafőzdéhez, a gyógy- és termálfürdőhöz, a Velencei-tavi Galériához és a Gárdonyi Géza Emlékházhoz – „vezeti el” a látogatókat.

A hónap közepére befejeződik a műemlékvédelem alatt álló Nádasdy-obeliszk felújítása. Az agárdi temetőben levő 12 méter magas, romantikus stílusú emlékművet 1864-ben – egyes források szerint 1866-ban – felesége halála után állíttatta gróf Nádasdy Lipót.

Az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő 476 négyzetméternyi új vízfelülettel, egy gyermek és egy felnőtt külső wellness- és élménymedencével gazdagodik. Az építési munkálatok már megkezdődtek, az új medencéket várhatóan 2012 májusában veheti birtokba a közönség.

A gyermekes családokat vonzza majd a Gárdonyi Géza szülőháza mellett az egri vár belső várának kicsinyített másaként épülő rönkvár. Már elkészült az alapozása, készen van a régi kazamatákat idéző, a várat csillag alakban behálózó alagutak egy része, és áll a torony szerkezete. Bár az építésnél igyekeznek hűek maradni az Egri csillagok hősei által védett vár alaprajzához, a megépülő „erődítményben” a Dobó-palota helyére egy 30 négyzetméteres színpadot, a székesegyház helyére pedig tíz méter magas kilátót terveznek. A munkálatokkal jól haladnak. Várhatóan december második felére áll majd a vár, tavasszal a közönség is látogathatja, és rendezvényeknek is helyet adhat.

Forrás: mno.hu

Fel