• Gárdony

Kenyérünnep augusztus 19-én a Dinnyési Hagyományőrző Központban

2012.08.06. 08:57
Szeretettel hív mindenkit a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Turisztikai Központ a 2012. augusztus 19-ei Kenyérünnepére. A hagyományőrző napon díszvendég lesz a Kemence Barátok Köre, akik a kemenceépítők közösségét fogják össze, itt a kenyérünnep tiszteletére állítunk közösen kemencét, sütünk majd a kemencében kenyeret.

orig_3015.jpgA délelőtt 10-kor kezdődő program kenyérszenteléssel kezdődik. A Fehérvári Hímzőkör "Hagyományunk a hímzés" címmel állít ki munkáiból a főépületben, ugyanitt fazekasmunkák is láthatóak. A családokat ismét várja a seregélyesi Gyuri bácsi a lovasfogatával, a délelőtt folyamán óránként lehet fölszállni rá, és együtt felfedezni Dinnyést. A gyerekek nemezelhetnek Kissné Berta Orsival, Simon Katival pedig a mézeskalács írókázás fortélyaiba tekinthetnek bele. A kemencebarátokkal kenyeret sütünk, perecet készítünk majd, amit ki is sütünk a szabadtűzi kemencében .

Az udvaron a dinnyésiek látványkonyhájában megkóstolhatjuk a  sajtos-tejfölös burgonyaropogóst, a kukoricalepényt húsos raguval. Az gárdonyi Jókai Étterem által kialakított alkalmi kertvendéglőnkben saját készítésű kolbászt, hurkát, borjúpörköltet kóstolhatunk, a saját, titkos receptjük szerint kelesztett gárdonyi  pizzájukkal együtt. Itt lesz a dinnyési Buci pékség is kalácsaival, pogácsáikkal, finomságaikkal.

 Főépületben a Kemence Barátok "MIndennapi kenyerünk" címmel tartanak vetítetta képes előadást, utána Polák Dávid borszakértő, sommelier (Divino Borbár) tart kóstolóval egybekötött előadást Boraink - magyarországi trendek, borok, borvidékek, pincészetek és a Velencei-tó borkínálata címmel. A előadás alatt kóstolt borok: 1. Frittmann Pincészet: Irsai Olivér 2011, 2. Dancsó Pince: Fürtike 2011 3. Ifj. Szepsy István: Mád 2011 4. Gál Peti: Egri Csillag 2011 5. Dancsó Pincészet: Kékfrankos Rosé 2011 6. Bolyki Jani: Bikavér 2008. Kósotolójegy: 500 Ft.

 A színpadon délelőtt az  Évkerék Társulat muzsikás dramatikus meséjét nézhetjük meg Zöld Péter címmel, utána  jó ebédhez szól a nóta - a Borvirág zenekarral. Ezután Fábry Pál aritistaművész várja a gyerekeket. A koradélután  népi játékok versenyén döntjük el, kik a legügyesebbek, lesz: sodrófahajítás, köcsögözés, lapátfutás, tökkerülgetés, tökpálya-söprés, fáról lekváros kenyér evése, stb. Harmonikaművész gondoskodik a jó hangulatról ez idő alatt. Délután ismét eljönnek közénk a megyéből a hagyományőrző néptáncosok, dalosok Lovasberényből, Seregélyesről, Iszkaszentgyörgyről. A házigazda dinnyési Iglice népdalkör és  a Gárdonyi Református Női kórus is elhozza dalait hozzánk.

Koraeste a Seregélyesi Színjátszókör az István a király c. művet énekli el, ezt követi a Bandiera Zászlóforgató csoport produkciója, majd az est fénypontjaként a Costa Rica-ból érkezett Turichiqui táncegyüttes fergeteges színpadi showját élvezhetjük. Molnár Hajnalka és a Pirkompánia tűzzsonglőrei  zárják az esti produkciók sorát. Ezután a kertvendéglőben borozgatásra hívunk mindenkit, aholl Láng István játszik harmonikán.

Szeretettel várunk mindenkit!

kenyerunnep_dinnyes_2012.jpg
2012. augusztus 19. Kenyérünnep program 
9:30-tól   Kemenceállítás a Kemence Barátokkal az udvaron, utána dagasztás, pereckészítés, kemencében sütés. Nevezés a kenyér-szépségversenyre.
10:00-től Hagyományunk a hímzés. A Fehérvári Hímzőkör Kiállítása  a Főépületben
Lovaskocsizás óránkénti felszállással Tóth Gyuri bácsival
Nemezelés Kissné Berta Orsival, mézeskalács irókázás Simon Katival
10:00     Kenyérszentelés
10:15     A színpadon az Iglice Népdalkör, előtte Galambos Sándorné ünnepi versét mondja el
10:30     Az Évkerék Társulat muzsikás dramatikus meséje Zöld Péter címmel
12-től     Ebéd a templomkertben! Árpi látványkonyhájánál: burgonyaropogós, kukoricalepény, A
               Jókai Étterem alkalmi kertvendéglőjében: borjúpörkölt, saját készítésű kolbász, hurka,
               gárdonyi pizza
12:00     Jó ebédhez szól a nóta - a színpadon a Borvirág Zenekar
13:00     Fábry Pál artistaművész műsora
13.30    Harmonikán játszik Láng István (Gárdony)
13.30-tól   Népi játékok versenye:
                  sodrófahajítás, köcsögözés, lapátfutás, tökkerülgetés, zsákbanfutás, fáról lekváros
                  kenyér harapás stb.
                  Házigazda: Iglice asszonykórus
14.00     Előadások a főépületben:
            
Mindennapi Kenyerünk  - a Kemence Barátok vetítettképes előadása;
            
Boraink - a Velencei-tó borkínálata és az ország borvidékei - Polák Dávid
             borszakértő vetítettképes előadása, utána borkóstoló
15:30      Gárdonyi Református Gyülekezet Éneklők Kórusa
15:55      Az iszkaszentgyörgyi Havasi Gyopár Népdalkör énekel
16:10      A Rámás Csizma Néptáncsoport  táncai Lovasberényből
16.25      A Figurázó Néptánccsoport Sárkeresztesről
16.35     Az Iglice népdalkör dalol,
16:45    A sárkeresztesi Figurázó Néptánccsoport táncai
17.00    Tombolasorsolás
17:15      István a király - a Seregélyesi Színjátszókör előadása
18:40      A Bandiera zászlóforgató csoport Agárdról
19:00     A Costa Rica-i Folklore Group Turichiqui Táncegyüttes  fergeteges produkciója
20.15     Molnár Hajnalka és a Pir Kompánia - tűzzsonglőrök produkciója
20.30     Nyáresti borkóstolás a kertvendéglőnkben harmonikaszó mellett
cmlap7.jpg
Fel