• Gárdony

Kenyérünnep a Dinnyési Hagyományőrző Központban

2010.08.11. 16:05
Szeretettel várunk mindenkit az augusztus 21-én megrendezésre kerülő Kenyérünnepre! Egy kis előzetes a programokból: a Héttorony Hangászok és a Görömbő Kompánia zenél, mesél, megmozgat majd kicsiket és nagyokat, vendégünk lesz a Királyi Napok egyik fellépője: a Mackinaw Drummondville kanadai táncegyüttes, este pedig a Déva Folkrock Zenekar ad koncertet, a nap fényfestéssel és komoly- ill. népzenei DJ-vel ér véget. A 10 órától 22 óráig tartó rendezvény keretében megpróbálunk mindent megmutatni, amit csak a kenyérsütésről tudni kell! Versenyekkel, játszóházzal, bábelőadással, frissen sütött cipóval, kézművesekkel, kiállításokkal várunk minden kedves érdeklődőt!

Program:

10 óra Kiállításaink megnyitója

10.30 A király kenyere című magyar népmese, a Szulimánia Társulat interaktív előadása

11 óra Ismeretterjesztő előadások - „kenyér” hívó szóra

14 óra Karjalan Nuoret Karri finn tánc- és énekegyüttes műsora

15 óra Görömbő Kompánia zenés, táncos meséje – nem csak gyerekeknek

16 óra Hét Torony Hangászok koncertje

17 óra A nap vetélkedőinek eredményhirdetése

17.15 Dinnyési Néptáncegyüttes műsora

18 óra Mackinaw Drummondville , kanadai táncegyüttes előadása

19 óra Táncház                                    

19.30 A magyar népi kalendárium átadása, a Közléstér Egyesület közreműködésével

20 óra Déva Folkrock Zenekar koncertje

21.30 Vetítés népzenei és komolyzenei DJ-vel

Kézműves vásár, baba sarok, kenyérsütő játszóház, kenyérkóstoló, ropogós finomságok, kenyérlángos, játékos vetélkedő és lutri, meglepetés ajándék, kreativitás és kalácssütő verseny, családias hangulat.

 

­­*A műsorváltozás jogát fenntartjuk

További információ a 0630/905-48-80 telefonszámon kapható

Árusításra jelentkezni a 0622/570-077 számon lehet

 

Megmérettetések kicsiknek, nagyoknak…

„ A MI KENYERÜNK” – házilag sütött kenyerek vagy cipók szépségversenye (nem csak kemencés sütések)

„LEGÜGYESEBB HÁZIASSZONY KERESTETIK” – most a kalácsütésben mérhetik össze leleményességüket. Várjuk a kalácsok édes és sós variációit egyaránt; a finomságokat zsűrizés után a látogatók is megkóstolhatják.

                     Nevezni a rendezvény napján és helyszínén 13 óráig lehet a szervezőknél.

„KENYÉR ELŐSZŐR, MÁSODSZOR, HARMADSZOR…” Vajon mi készülhet még a kenyérből? – Finomságok, díszek, játékok, használati tárgyak? – Ennek csupán a fantáziánk szabhat határt. Kreativitási verseny egyéni vagy 3 fős csapatoknak. Az alkotásokat a helyszínen készíthetik el a nevezők, 11.00-l4.30 között, hozott anyagból.

Nevezni a szerezőknél augusztus 20-ig lehet telefonon vagy emailben, az alkotó/alkotók nevének és a benevezett műremek fantázia nevének leadásával.

Tel.: 0630/905-48-80

Email: dinnyeshkp@gmail.com

 

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

 


              

 

Fel